Mór gekkó

Reptilia → Squamata → Phyllodactylidae → Tarentola → Tarentola mauritanica

Ciattua, Scurpiùn, Scrupiùn, Scurpiùn orbu.

A mór gekkó kis vagy közepes méretű gyík, amely teljes hosszában, a farokkal együtt elérheti a 16 cm-t. Feje a testéhez képest nagy, ovális és lapított, orra hegyes. Szemei nagyok, függőleges pupillával és sárgás vagy barnásszürke íriszzel. Teste robusztus, zömök és lapos, háta és farka színe a szürkétől a barnáig terjed, kiemelkedő gumókkal borítva, amelyek érdes, „tüskés” megjelenést kölcsönöznek neki. Ujjai széles tapadólemezekkel vannak ellátva, amelyeket hosszanti lemezek alkotnak az ujjak alsó oldalán, így kivételesen jól tud mászni sima felületeken; karmok csak a harmadik és negyedik ujjon találhatók. A hímek általában nagyobbak és zömökebbek, mint a nőstények, és két duzzanat különbözteti meg őket a farok tövénél, amelyek a párzószerveknek felelnek meg. A fiatal példányok sötét harántsávjaikról ismerhetők fel, amelyek különösen a farokon feltűnőek. A szaporodási időszakban a hímek jellegzetes, nyikorgásra emlékeztető hangot adnak ki, amely főként este hallható; veszélyhelyzetben durvább hangot is hallatnak.

Ez a faj a mediterrán partvidékek tipikus lakója, elterjedési területe Portugáliától és Spanyolországtól a görög szigetekig és Észak-Afrikáig terjed. Olaszországban a mór gekkó széles körben elterjedt a tengerparti területeken, de a szárazföld belseje felé is behatolhat, különösen enyhe éghajlatú régiókban. Savona megyében és Nyugat-Liguriában tengerszinttől egészen mintegy 700 méteres magasságig dokumentálták; gyakori a Gallinara és Bergeggi szigeteken is. Elterjedése úgy tűnik, a Tirrén-tenger partvidékére korlátozódik, az Appenninek vízválasztóját nem lépi át.

A mór gekkó a mediterrán élőhelyeket kedveli, amelyeket sziklák, kőhalmok, száraz kőfalak, kőbányák és fahalmok jellemeznek. Könnyen alkalmazkodik az emberi környezethez is, például mezőgazdasági területeken, kertekben és épületekben, ahol falrepedésekben vagy cserepek alatt talál menedéket. Jelenléte különösen gyakori tengerparti településeken, ahol a kedvező mikroklíma és a bőséges zsákmány segíti fennmaradását.

A mór gekkó mozgékony, gyors és nagyon ügyes, kiváló mászó, könnyedén közlekedik függőleges felületeken és akár mennyezeten is. Főként szürkületkor és éjszaka aktív, de melegebb napokon, különösen tavasszal és ősszel, nappal is megfigyelhető. Aktivitási időszaka általában februártól novemberig tart. Területvédő faj, amely fenyegető testtartással és hímek közötti harcokkal védi területét. A szaporodás áprilisban kezdődik: párzás után a nőstény egy vagy két tojást rak, amelyek körülbelül négy hónap elteltével kelnek ki; évente akár három fészekalj is lehet, nagyjából kéthavonta. A szaporodási időszakban a hímek hangokat adnak ki, hogy magukhoz csalogassák a nőstényeket vagy elriasszák a riválisokat, míg stressz vagy fenyegetettség esetén gyengébb, érdesebb hangokat hallatnak.

A mór gekkó opportunista ragadozó, főként rovarokkal és más kis gerinctelenekkel táplálkozik. Gyakori zsákmányai közé tartoznak a bogarak, legyek, darazsak, ászkarákok, lepkék, valamint kisebb pókszabásúak, például skorpiók. Vadászatkor főként lesből támad, és ragadós nyelvét gyorsan használja, hogy elkapja a közelébe kerülő zsákmányt.

A vadonban a mór gekkóra számos ragadozó les, köztük földi és fán élő kígyók, mint például a déli simakígyó ( Coronella girondica ), nappali és éjszakai ragadozó madarak, valamint emlősök, például a keleti sün (Erinaceus europaeus), a genet (Genetta genetta) és néhány menyétféle. A ragadozók jelentik a fő halálozási okot, de a faj élőhelyeinek feldarabolódása és a szennyezés is veszélyezteti, bár a legfrissebb IUCN értékelések szerint jelenleg alacsony a kihalás kockázata.

A mór gekkó rendkívüli képességgel rendelkezik, amit farokledobásnak neveznek: veszély esetén speciális izmok segítségével képes önként leválasztani farka végét, ezzel elterelve a ragadozót és megkönnyítve a menekülést. A farok később visszanő, de az új rész egyszínű lesz, és hiányoznak róla a jellegzetes gumók. Liguriában a mór gekkó megjelenése a ház közelében hagyományosan jó ómennek számít. A faj nem mérgező, és az emberre teljesen ártalmatlan.