Salamandrina perspicillata
Amphibia → Urodela → Salamandridae → Salamandrina → Salamandrina perspicillata
Salamandriña, Lüxertu neigru
A Savi-szalamandra ( Salamandrina perspicillata ) egy kis termetű gőte, amely egyedülálló az olasz kétéltűek között, és az Appenninek, valamint Liguria biodiverzitásának szimbóluma.
Teste karcsú és megnyúlt, teljes hossza – a farokkal együtt – nem haladja meg a 7–9 cm-t.
Hátoldalának színe a fekete és a nagyon sötétbarna között változik, amelyet egy jellegzetes, világos V-alakú fejfolt szakít meg; ezt „maszknak” vagy „szemüvegnek” is nevezik, innen ered a nemzetközi elnevezése is.
A has különösen feltűnő: fehéres-rózsaszín alapon élénk vörös-narancs mintázat látható fekete foltokkal – ez figyelmeztető (apozmatikus) színezés, amely a védekezést szolgálja.
További sajátossága a hátsó végtagok felépítése, amelyek mindössze négy ujjal rendelkeznek – ez egyedülálló az olasz gőték között.
A végtagok karcsúak, az ujjak rövidek és megnyúltak, alkalmazkodva a szárazföldi mozgáshoz.
A frissen kikelt lárvák körülbelül 8–10 mm hosszúak, világosbarna árnyalatúak, és fokozatosan fejlődnek ki rajtuk a kifejlett egyedek jellemzői.
Nyugat-Liguriában a Savi-szalamandra főként dombvidéki és hegyaljai területeken fordul elő, 200 és 1 000 méter közötti magasságban, ahol vegyes erdők és megfelelően párás környezet található.
Elterjedése erősen széttagolt és lokális, a populációk gyakran csak zavartalan, belső völgyekben és a Savona környéki főbb völgyek maradványerdőiben élnek.
A faj a helyi kétéltűfauna egyik legértékesebb endemikus tagja, fennmaradása a megfelelő élőhelyek meglétének és a nedves mikroélőhelyek ökológiai épségének köszönhető.
Hűvös, árnyékos, természetes búvóhelyekben gazdag élőhelyeket kedvel: lombos erdőket (különösen tölgy, gesztenye, éger és gyertyán), nedves völgyeket, valamint lassú folyású patakpartokat.
Megtalálható avarban, farönkök és kövek alatt, sziklahasadékokban, régi száraz kőfalakban, barlangokban és természetes üregekben is.
Különösen kötődik a dús növényzettel fedett mikroélőhelyekhez és az időszakos vízgyűjtőkhöz – ezek biztosítják mind a szárazföldi kifejlett egyedek, mind a vízi lárvák fennmaradását.
Többnyire éjszakai és szürkületi életmódot folytat, életének nagy részét a szárazföldön tölti, nappal rejtőzködik, és akkor jön elő táplálkozni, amikor magas a páratartalom vagy esik az eső.
Erős helyhűséget mutat a szaporodóhelyekhez, ahová tavasszal tér vissza petéket rakni.
Szaporodási viselkedése rendkívül szelektív: a nőstény 30–60 petét rak, egyenként rögzítve azokat víz alatti kövekhez vagy gyökerekhez kis vízfolyásokban vagy időszakos pocsolyákban.
A lárvák fejlődése általában 2–4 hónap alatt megy végbe, a környezeti feltételektől függően, ezt követően a fiatal szalamandrák elhagyják a vízi élőhelyet és szárazföldi életet kezdenek.
A kifejlett egyedek főként apró talajlakó gerincteleneket fogyasztanak, mint ugróvillások, atkák, kis rovarok, lárvák és más, avarban és mohában könnyen megtalálható szervezetek.
A vízi lárvák viszont mikrogerinctelenekkel, kis rákfélékkel és vízi rovarlárvákkal táplálkoznak, ezzel hozzájárulva ezen szervezetek populációinak szabályozásához az erdei vizes élőhelyeken.
A Savi-szalamandra fennmaradását Nyugat-Liguriában veszélyezteti a szaporodóhelyek fokozatos átalakulása (források kiszáradása és szennyezése, nedves mikroélőhelyek pusztulása), a vízforrások elterelése, az erdőborítás feldarabolódása és elvesztése, erdőtüzek, emberi hatások, valamint az éghajlatváltozás, továbbá az újonnan megjelenő betegségek terjedése, különösen a kétéltűekre halálos gombák és kórokozók.
Az erdőirtás, a természetes búvóhelyek csökkenése és a vízhálózat módosítása szintén komoly veszélyt jelent e sérülékeny faj számára.
Az olasz biodiverzitás igazi ékköve a Savi-szalamandra, amely kizárólag a félszigeten él, és valóban egyedi tulajdonságokkal rendelkezik: a különleges „unken-reflex”, egy védekező viselkedés, amikor apozmatikus hasoldalát mutatja, a hasát és a farkát felgörbítve elriasztja a ragadozókat; a hátsó lábak furcsa, négyujjú felépítése; valamint a szaporodóhelyekhez való ragaszkodás, amely sebezhetővé teszi még a legkisebb élőhelyi változásokkal szemben is.
Nyugat-Liguriában a fajt aktívan monitorozzák, hogy felmérjék a populációk demográfiai helyzetét, a populációk közötti kapcsolatokat és a környezeti változások hatásait.
Tartós fennmaradása a szaporodóhelyek teljes védelmétől, a források megóvásától és a fenntartható erdőgazdálkodástól függ: csak így biztosítható, hogy ez a ritka és értékes faj a jövő generációi számára is fennmaradjon.
